Velencei Nemzetközi Filmfesztivál

A Velencei Nemzetközi Filmfesztivál (olaszul: Mostra Internazionale d'Arte Cinematografica) minden évben, késő augusztusban kezdődik és szeptember elején ér véget a velencei biennálé keretében. A Mostra az első filmfesztivál volt a filmtörténelemben és jelenleg az egyik legfontosabb „A” kategóriájú filmfesztivál a világon. Az elsőt 1932-ben rendezték meg.

A fesztivál fődíja a Arany Oroszlán (Leone d'oro). 2002-ben új díjjal gazdagodott a fesztivál, a San Marco-díjjal, amit a legjobb film kap a „controcorrente” (a. m. ellenáramlat, vagyis nem mainstream jellegű film) szekcióban.

Története

A Velencei Filmfesztivál a filmtörténelem első filmfesztiváljaként az egyik legnagyobb filmes eseménynek számít a világon. 1932 óta a legszínvonalasabb és a legjobbnak ítélt alkotások vesznek részt a versenyen. A filmművészet egyik legnagyobb elismerésének számító Arany Oroszlánt 1954-ben adták át először Renato Castellani, Rómeó és Júlia című filmjéért.

Korábban a díjat Velencei Nemzetközi Nagydíjnak, majd Mussolini Kupának nevezték. A fesztivál jelenlegi fődíja, az Arany Oroszlán mellett kiosztásra kerül a legjobb rendezésért járó Ezüst Oroszlán valamint a zsűri különdíja is. A filmek mellett a színészi alakításokat is díjazzák: a Volpi Kupa a legjobb színésznek és színésznőnek jár, melynek jelentőségét és értékét híven tükrözi, hogy olyan világhírű színészek érdemelték már ki, mint Jean Gabin, James Stewart, Gérard Depardieu, Hugh Grant, Jack Lemmon, Sean Penn, Brad Pitt, és olyan színésznők, mint Bette Davis, Sophia Loren, Shirley MacLaine, Isabelle Huppert, Juliette Binoche, Julianne Moore, Helen Mirren vagy Cate Blanchett.

Mindezek mellett elismerik még a legjobb fiatal színészt vagy színésznőt a világhírű olasz színész, Marcello Mastroianni nevét viselő kitüntetéssel, valamint a legjobb operatőrt és legjobb forgatókönyvet az Arany Osella-díjjal. A fesztivál szervezői természetesen nem feledkeznek meg az első,- és rövidfilmesekről, valamint 2009-től a legjobb 3D-filmek is jutalomban részesülnek.

1969 és 1979 között nem adtak ki díjakat. Ernest Laura igazgató így próbálta meg a fesztivált a nagyközönség számára ismertebbé tenni. A rendezvény azonban érdektelenség miatt mégis éveken át hanyatlott, csak az 1980-as években köszöntött be történetében a reneszánsz, elsősorban Carlo Lizzani fesztiváligazgató (és elismert filmrendező) működésének köszönhetően.

A fesztivál programja

A Velencei Nemzetközi Filmfesztivál különböző szekciókra tagozódik:

  • Hivatalos válogatás - a mustra fő eseménye
    • Nagyjátékfilmek versenye (In concorso) - körülbelül 20 nagyjátékfilm versenyez az Arany Oroszlánért.
    • Nagyjátékfilmek versenyen kívül (Fuori concorso) - az eltelt év legfeljebb 20 jelentős alkotását mutatják be, de nem versenyeznek a fődíjért.
    • Horizontok (Orizzonti) - a nemzetközi filmművészet legújabb esztétikai és kifejezésbeli irányait képviselő, mintegy 20 fiatal tehetség alkotását, valamint 20 rövidfilmet bemutató versenyszekció.
    • Extra horizontok (Orizzonti Extra) - nem versenyszekció kísérleti, zsáner- és szerzői nagyjátékfilmek, televíziós filmek és sorozatok részére.
    • Velencei Klasszikusok (Venezia Classici) - restaurált klasszikus filmek válogatása.
    • Velencei kiterjesztett virtuális valóság (Venice VR Expanded) - online szekció, amelyben legfeljebb 30 versenyző és versenyen kívüli film, valamint számos videó és interaktív alkotás kerül bemutatásra.
  • Független és párhuzamos szekciók - a hivatalos válogatástól független alternatív programok.
    • Nemzetközi Kritikusok Hete (Settimana Internazionale della Critica

További információk

Kapcsolódó szócikkek

  • 2004-es velencei filmfesztivál
  • 2005-ös velencei filmfesztivál
Átvett szöveg Wikipedia - Velencei Nemzetközi Filmfesztivál a CC-BY-SA-3.0 22 augusztus 2021
Nem kell eredményeket kapcsolatos Velencei Nemzetközi Filmfesztivál
Javasoljuk, hogy bővítse választékát:

A következőhöz kapcsolódó helyeket keres Velencei Nemzetközi Filmfesztivál?

  • péntek
    15°C9°C
    29km/h
    szombat
    15°C10°C
    27km/h
    vasárnap
    13°C9°C
    23km/h
    hétfő
    13°C9°C
    25km/h
    Időjárás Velencei Nemzetközi Filmfesztivál