Kirgizisztán

Kirgizisztán (régiesen Kirgizia) közép-ázsiai ország. 1990 óta független, korábban a Szovjetunió egyik tagállama volt. Az országot Ázsia Svájcának is nevezik gyönyörű hegyvidékei miatt.

Földrajz

Fekvése

Délkeleten Kína, délnyugaton Tádzsikisztán, nyugaton Üzbegisztán, északon Kazahsztán határolja. A kazahsztáni határt 215 kilométer hosszan a Chu folyó képezi. Területébe beékelődik a Ferganai-medence, amelynek nagyobb része Üzbegisztánhoz tartozik, de a völgy felső része Kirgizisztán területe. Itt az országhatár igen bonyolult futású, több enklávé és exklávé alakult ki.

Domborzat

Kirgizisztán teljes területe hegyvidék. Északon a Kirgiz-hegység, középen és keleten a Tien-san, délen a Turkesztáni-hegység, illetve az Alaj-hegység vonulatai foglalják el az ország területét. Az ország legmagasabb pontja a Győzelem-csúcs, 7439 méter.

Vízrajz

Legjelentősebb folyója a Narin, fő tava az Iszik-köl. Jó közelítéssel mondható, hogy Kirgizisztán területe lefolyástalan, vagyis vizei nem jutnak el a tengerbe. Az Iszik-köl maga is lefolyástalan tó, a Narin pedig a Szir-darja felső folyása, így vízvidéke az Aral-tó vízgyűjtő területéhez tartozik.

Éghajlat

Ezen a hegyvidéken is nagyban függ az éghajlat a tengerszint feletti magasságtól. A Fergana-völgy éghajlata szubtrópusi, nyáron forró. Efölött a hegyek lejtőinek éghajlata száraz kontinentális, a magas hegyeké pedig magashegyi.

Élővilág, természetvédelem

Kirgizisztánban is kiépültek a természetvédelem intézményei.

Nemzeti park

• Ala-Arcsa Nemzeti Park - a főváros, Biskek közelében egy magashegyi kanyon.

Történelem

Korai történet

A legújabb történelmi felfedezések szerint a kirgizek történetét i.e. 201-ig lehet visszavezetni. A régi kirgizek Szibéria központjában a Jenyiszej felső völgyében éltek. 7-12. századi kínai és muszlim források a kirgizeket vörös, sőt szőke hajú népként írják le zöld vagy kék szemmel.

A kirgiz állam legnagyobb kiterjedését akkor érte el, amikor 840-ben leverte az ujgur kánságot. Ezután a kirgizek gyors ütemben a Tien-san hegységhez vándoroltak, ahol a következő kétszáz évben is fenntartották dominanciájukat. A 12. században a kirgiz dominancia területe az Altajra és a Szajánra korlátozódott a mongol terjeszkedés következtében. Amikor a 13. században kialakult a Mongol Birodalom, a kirgizek délre vonultak.

Az orosz befolyás kora

A 19. század elején a mai Kirgizisztán déli része a Kokandi Kánság része volt. Ennek területét, amit a oroszok Kirgíziának neveztek, 1876-ban csatolták az Orosz Birodalomhoz. Az oroszoknak számos, a cári hatalom ellen irányuló lázadással kellett szembenézni és sok kirgiz inkább elvonult a Pamírba és Afganisztánba. Az 1916-os közép-ázsiai felkelés leverése után sokan Kínába menekültek. Mivel a régió etnikai csoportjait akkor (és ma is) megosztják az országhatárok, továbbá akkoriban a határok könnyen átjárhatóak és kevéssé szabályozottak voltak, megszokott dolognak számított, hogy az emberek ide-oda mozogtak a hegyeken át, attól függően, hogy éppen hol volt könnyebb az élet; hol esett több eső a legelőkre vagy a kormányzat elnyomása hol volt elviselhetőbb.

Szovjet időszak

A szovjethatalmat 1919-ben vezették be a régióban. A terület kezdetben az Turkesztáni Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaság része volt. Ennek megszüntetésekor, 1924. október 14-én alakították meg a Kara-Kirgiz Autonóm Területet a mai Kirgizisztánéval megegyező területen. Az autonóm terület elnevezése 1925. május 25-én Kirgiz autonóm terület lett, 1926. február elsején pedig autonómiájának kiterjesztésével átszervezték Kirgiz Autonóm Szovjet Szocialista Köztársasággá. Az 1936. december 5-én elfogadott új ("sztálini") alkotmány alapján az autonóm köztársaság kivált Oroszországból, és a Szovjetunió önálló szövetségi tagköztársasága lett Kirgiz Szovjet Szocialista Köztársaság néven.

A húszas években Kirgizisztánban jelentékeny mértékben fejlődött a kultúra, a közoktatás és a társadalmi élet. Az írástudás kiterjedt, kialakították a standardizált kirgiz irodalmi nyelvet, a 30-as években azonban a szovjet rendszeren belüli nagyorosz nacionalizmus erősödésével az önálló kulturális fejlődés folyamata lelassult. A Sztálin halála utáni évtizedekben a nemzeti fejlődés tovább folytatódott, és a Szovjetunió széthullásakor Kirgizia nemzetállamként vált önállóvá, bár a kirgizek mellett jelentős kisebbségek is lakták.

A glasznoszty kezdeti évei kevéssé hatottak Kirgizisztánban. Azonban a köztársasági sajtó mégis valamivel liberálisabb hangot ütött meg. A nem hivatalos politikai csoportok tiltottak maradtak.

1990 júniusában az Osi területen etnikai összetűzés robbant ki az üzbégek és a tádzsikok között. A tömeges erőszak nyomán rendkívüli állapotot és kijárási tilalmat hirdettek. A rend nem állt helyre augusztusig.

Az 1990-es évek elején jelentős változások következtek be Kirgizisztánban. A Kirgizisztáni Demokratikus Mozgalom számottevő politikai erővé vált a parlamentben. A Kirgiz Tudományos Akadémia liberális elnökét, Aszkar Akajevet 1990 októberében beválasztották az elnökségbe. A következő év januárjában Akajev új kormányzati struktúrát vezetett be, ennek részeként fiatalabb, reformpárti politikusokat nevezett ki a kormányzat posztjaira.

1990 decemberében a Legfelsőbb Tanács megszavazta, hogy a köztársaság új neve Kirgizisztán Köztársaság legyen. (1993-ban Kirgiz Köztársaság lett.) 1991 februárjában a köztársaság fővárosa, Frunze, visszakapta forradalom előtti nevét Biskek. E kozmetikai változások ellenére a gazdasági realitás a Szovjetuniótól való elszakadás ellen szólt. A Szovjetunió fennmaradásáról szóló népszavazáson 1991 márciusában a szavazók 88,7%-a egy megújított Szovjetunió fenntartására szavazott.

1991. augusztus 19-én, amikor Moszkvában az Állam Megmentésének Bizottsága vette át a hatalmat, Akajevet leváltották posztjáról Kirgizisztánban. Amikor a puccs a következő héten összeomlott, Akajev és German Kuznyecov alelnök bejelentette kilépését a Szovjetunió Kommunista Pártjából. Ezt követően a Kirgiz Legfelsőbb Tanács 1991. augusztus 31-én kikiáltotta a Szovjetuniótól való függetlenséget.

Függetlenség

1991 októberében Akajevet ellenjelölt nélkül, a szavazatok 95%-ával választották meg köztársasági elnökké. December 21-én Kirgizisztán négy másik közép-ázsiai köztársasággal együtt belépett az újonnan alapított Független Államok Közösségébe. 1992-ben Kirgizisztán tagja lett az Egyesült Nemzetek Szervezetének és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnek.

A 2005 márciusi tulipános forradalom után Akajev elnök kénytelen volt lemondani április 4-én. Ellenzéki vezetők koalíciója alakított kormányt, a köztársasági elnök Kurmanbek Bakijev lett, a miniszterelnök Feliksz Kulov. A fővárosban fosztogattak a szavazás idején.

Azóta is hiányzik a politikai stabilitás. A politikai irányzatok egy része a szervezett bűnözéssel szövetkezett a hatalom megszerzése érdekében. A 75 tagú parlament 2005 márciusában megválasztott tagjai közül hármat meggyilkoltak, egy további tagot 2006 május 10-én gyilkoltak meg, röviddel azután hogy meggyilkolt testvére halála miatt tartott időközi választáson győzött. Mind a négy embert úgy tartották számon, mint aki szoros kapcsolatokat tart illegális üzleti vállalkozásokkal.

Kirgizisztán előtt álló jelenlegi feladatok: az állami tulajdonú vállalatok magánosítása, a demokrácia és a politikai szabadságjogok kiterjesztése, az etnikumok közötti viszony javítása, a terrorizmus elleni harc.

2007 decemberi választások

2007 során Kurmanbek Bakijev elnök az ország alkotmányát sorozatosan módosította. December 16-ra előrehozott választásokat íratott ki, feltehetőleg hatalmának megszilárdítása reményében. Politológusok a választásokat megelőzően arra számítottak, hogy az államfő pártja, az Ak Zsol szerzi meg a legtöbb szavazatot. Több jel utalt arra, hogy a választások nem demokratikusan folytak: a választást megelőző két hétben a kirgiz központi választási bizottság a mérsékelt ellenzéki szociáldemokrata párt két vezető tagját törölte a jelöltek listájáról. A korábbi kirgizisztáni választásokat nemzetközi megfigyelők nem ismerték el demokratikusnak. Az ellenzék a választások során úgy fogalmazott, hogy „Tömegméretűek a szabálytalanságok”; mindkét ellenzéki párt azt állította, hogy több vidéki aktivistájukat megverték a szavazás előtt.

2010 áprilisi zavargások

2010. április 6-án súlyos kormányellenes tüntetések kezdődtek Talasz városában, ahol a tömeg elfoglalta a tartományi kormányzói hivatalt. A zavargások később több városra, köztük Biskekre is átterjedtek, és halálos áldozatokat követelő véres összecsapásokká fajultak. Április 7-én a zavargások során a kormány több tagját, így a belügyminisztert és az első miniszterelnök-helyettest is túszul ejtették és megverték; a kormányzat és a média számos épületét elfoglalták. Ugyanezen a napon Danyijar Uszenov kormányfő rendkívüli állapotot és kijárási tilalmat rendelt el az ország egész területére. A nap folyamán a tüntetők a fővárosban feldúlták a parlament épületét, és felgyújtották a főügyészség és az adóhatóság épületeit. Estére a kormány lemondott, az államfő – az előzetes, zavaros hírek szerint – repülőn hagyta el Biskeket, az ellenzék pedig koalíciós kormányt alakított. Április 8-án reggelre azonban kiderült, hogy Bakijev elnök Dzsalalabad városába menekült. A zavargások során 89 ember vesztette életét, a sebesültek száma pedig meghaladta az 500-at.

Bakijev még április folyamán elhagyta az országot és előbb Kazahsztánba, majd Fehéroroszországba menekült. Az év folyamán júniusban újabb etnikai alapú zavargások törtek ki az ország déli részén fekvő Osban a kirgizek és az üzbég, valamint tádzsik kisebbség között. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány katonai erővel állította helyre a rendet, a konfliktusnak 893 halálos áldozata volt és több ezren menekültek el a környékről a szomszédos Üzbegisztánba.

A 2010-es év folyamán az Ideiglenes Nemzeti Kormány új alkotmánytervezetet dolgozott ki, melynek elfogadása után Kirgizisztán parlamentáris köztársasággá alakult. A 2011. októberében tartott elnökválasztáson Almazbek Atambajevet választották meg, í…