Pakisztán

Attabad-tó

Pakisztán, hivatalosan a Pakisztáni Iszlám Köztársaság, független ázsiai állam a Közel-Kelet és Közép-Ázsia határán. Több mint 1000 km-es partszakasszal érintkezik az Arab-tengerrel és az Ománi-öböllel, ezenkívül nyugaton Afganisztán és Irán, keleten India és északkeleten Kína határolja. Tádzsikisztántól a néhol csak 20 km szélességű, Afganisztánhoz tartozó Vakhan-folyosó választja el.

Pakisztán a hatodik legnépesebb ország a világon, és Indonézia után itt él a második legnagyobb muszlim közösség. Az úgynevezett Next Eleven (következő tizenegy) országok között tartják számon, azok között, amelyek a 21. században nagy eséllyel gazdasági nagyhatalommá válnak majd.

Pakisztán az Iszlám Konferencia Szervezetének, a Gazdasági Együttműködés Szervezetének, a G20 fejlődő országok csoportosulásának és a Dél-ázsiai Regionális Együttműködési Egyesületnek alapító tagja. Ezek mellett részt vesz még az ENSZ, a Nemzetközösség, a Kereskedelmi Világszervezet és a Sanghaji Együttműködési Szervezet munkájában is.

Nevének eredete

Pakisztán neve mozaikszó (PAKISTAN), amelyet C. Rahmat Ali alkotott meg 1934-ben a „Most vagy soha” (Now or Never) című jegyzetében. A PAKISTAN név az akkor még indiai, muzulmán többségű tartományok neveiből származik:

Pandzsáb (Punjab), Afganisztán (Afghania), Kasmír (Kashmir), Iszlámábád (Islamabad), Szind (Sindh), Tuharisztán (Balochistan).

Ezen területeken több mint 30 millió muszlim élt már ekkor is.

Földrajz

Domborzat

Pakisztán három fő földrajzi területre oszlik :

az északi hegyvidékre,
az Indus folyó síksága,
a Beludzsisztáni-fennsík.

Legmagasabb pontja a Karakorum hegységben található K2-hegycsúcs (kb. ), amely a kínai határon fekszik.

Pakisztán területének fő tengelyét, az ország keleti felén az Indus folyó alföldje uralja, amelynek északi része a termékeny Pandzsáb, déli része a száraz Szindh (Pandzsáb az ország éléskamrája, míg Szindh területének alig 1/3-a vonható művelés alá).

Az Industól keletre a Thar-sivatag található. Az ország nyugati része az Iráni-magasföld folytatása. Peremhegységei meredeken ereszkednek le az Indus völgyére. Az ország északi területeit magashegységi táj uralja, amely a Karakorumban megközelíti a métert.

Vízrajz

Az Arab-tengerbe ömlő Indus-folyó és mellékfolyói vezetik le a vizeket.

Éghajlat

Pakisztán négy évszaka: a hűvös, száraz tél decembertől a februárig, a forró, száraz tavasz márciustól májusig, a nyári esős évszak, vagyis a délnyugati monszun ideje júniustól szeptemberig tart, és a monszun októberben és novemberben vonul el. Ezen évszakok kezdete és időtartama nagyon eltér helytől függően.

Az északi és északnyugati magas hegyvonulatok télen rendkívül hidegek, míg az április és szeptember közötti nyári hónapok kellemesek. Az Indus-völgy síksága nyáron rendkívül forró, télen tavaszias és száraz idő van. A déli partvidék mérsékelt éghajlatú.

A csapadékmennyiség radikálisan változik évről évre, az áradások és aszályok törvényszerűsége nem könnyen ismerhető fel. A csapadék dél felé rohamosan csökken.

Pandzsáb területén télen néha hó és fagy is előfordulhat, a nyarak viszont melegek. Itt a mediterrán hatás módosította a monszun éghajlatot és egy téli és egy nyári esős évszak is kialakult, viszont mindkettőnek gyér a csapadéka.

Éghajlattáblázatok
Élővilág, környezet A fafajták az alpesi fenyőktől, mint luc és egyéb fenyők, valamint himalájai cédrus (ezek főleg az északi, hegyes területeken honosak) a lombhullatókig terjednek, amelyek a déli területeken fellelhetők. Az ország nyugati hegyvidékein boróka bokrok és tamariszkusz cserjék éppúgy megtalálhatók, mint egyszerű fűfajták. Beludzsisztánban gyér füves területek váltakoznak szárazságtűrő fajok alkotta cserjésekkel. Az Indus-alföld peremvidékein sivatagi-félsivatagi a növényzet. A déli partvidéket egyes részeken sós mocsarak, a tengerbe ömlő folyók deltáit mangrovemocsarak kísérik. Pakisztán nemzeti állata a pödrött szarvú kecske, nemzeti madara a csukár. A főemlősöket a bundermajom és a hulmán képviseli. Ezeken kívül számos más állatfaj is megtalálható az országban. A déli területeken, az Indus-folyó torkolatvidékén nagy számú krokodil populáció, a környező erdőkben pedig szarvas, vaddisznó, tarajos sül és sok egyéb rágcsálófaj él. Jelenleg a legnagyobb környezetvédelmi problémák közé tartozik a vízszennyezés (a tisztítatlan szennyvizek miatt), az ipari káros anyag-kibocsátás, a mezőgazdasági túltermelés, a vízhiány, az erdők pusztulása, a talajerózió és az elsivatagosodás. A vízszennyezés a vízkészletet fenyegeti és a lakosság nagy része nem jut tiszta ivóvízhez. Nemzeti parkjai Történelme 1947-ig Pakisztán történelme az indiai szubkontinens történetének része. Egy önálló állam koncepcióját azokon az indiai területeken, ahol a lakosság többsége muszlim vallású, Muhammad Allama Iqbal lahori költő és filozófus vetette fel az 1930-as években. Az önálló pakisztáni állam 1947. augusztus 14-én jött létre, az indiai brit uralom megszűntekor, India muzulmánok lakta területeiből. Az ország függetlenségét 1947-ben kiáltották ki. Pandzsáb és Bengália tartomány ellentmondásos felosztásának hatására lázadások törtek ki Indiában és Pakisztánban is. Hinduk és szikhek milliói vándoroltak Indiába és muszlimok milliói Pakisztánba. 1947-től 1956-ig a brit Nemzetközösség domíniuma volt, azóta köztársaság. Az Indiától való különválást mindkét részről véres összecsapások követték, és nem sikerült rendezni a korábban önálló fejedelemség, Dzsammu és Kasmír hovatartozását sem. Az ország két, egymástól nagy földrajzi távolságra lévő részből állt, Nyugat-Pakisztánból és Kelet-Pakisztánból, amelyeket India választott el egymástól. A két országrészt csak a közös vallás kötötte össze. A lakosság nagyobb része a keleti országrészben élt, de a politikai vezetés nyugaton összpontosult. Kelet-Pakisztán 1971-ben Bangladesi Népi Köztársaság néven kikiáltotta a függetlenségét, amit a pakisztáni hadsereg megpróbált megakadályozni. Indiai segítséggel végül az önálló Bangladest követelő erők győztek. Az ország fővárosa többször megváltozott, 1958-ig Karacsi, ezt követően mintegy negyedszázadig Ravalpindi, ma Iszlámábád. Az ország politikai rendszere labilis. Történelmében gyakori a katonai puccs, a polgári kormányok pedig gyorsan elvesztették legitimitásukat a korrupció miatt.

Éghajlattáblázatok

Élővilág, környezet

A fafajták az alpesi fenyőktől, mint luc és egyéb fenyők, valamint himalájai cédrus (ezek főleg az északi, hegyes területeken honosak) a lombhullatókig terjednek, amelyek a déli területeken fellelhetők. Az ország nyugati hegyvidékein boróka bokrok és tamariszkusz cserjék éppúgy megtalálhatók, mint egyszerű fűfajták. Beludzsisztánban gyér füves területek váltakoznak szárazságtűrő fajok alkotta cserjésekkel. Az Indus-alföld peremvidékein sivatagi-félsivatagi a növényzet. A déli partvidéket egyes részeken sós mocsarak, a tengerbe ömlő folyók deltáit mangrovemocsarak kísérik.

Pakisztán nemzeti állata a pödrött szarvú kecske, nemzeti madara a csukár. A főemlősöket a bundermajom és a hulmán képviseli. Ezeken kívül számos más állatfaj is megtalálható az országban. A déli területeken, az Indus-folyó torkolatvidékén nagy számú krokodil populáció, a környező erdőkben pedig szarvas, vaddisznó, tarajos sül és sok egyéb rágcsálófaj él.

Jelenleg a legnagyobb környezetvédelmi problémák közé tartozik a vízszennyezés (a tisztítatlan szennyvizek miatt), az ipari káros anyag-kibocsátás, a mezőgazdasági túltermelés, a vízhiány, az erdők pusztulása, a talajerózió és az elsivatagosodás.

A vízszennyezés a vízkészletet fenyegeti és a lakosság nagy része nem jut tiszta ivóvízhez.

Nemzeti parkjai

Történelme

1947-ig Pakisztán történelme az indiai szubkontinens történetének része.

Egy önálló állam koncepcióját azokon az indiai területeken, ahol a lakosság többsége muszlim vallású, Muhammad Allama Iqbal lahori költő és filozófus vetette fel az 1930-as években. Az önálló pakisztáni állam 1947. augusztus 14-én jött létre, az indiai brit uralom megszűntekor, India muzulmánok lakta területeiből. Az ország függetlenségét 1947-ben kiáltották ki. Pandzsáb és Bengália tartomány ellentmondásos felosztásának hatására lázadások törtek ki Indiában és Pakisztánban is. Hinduk és szikhek milliói vándoroltak Indiába és muszlimok milliói Pakisztánba. 1947-től 1956-ig a brit Nemzetközösség domíniuma volt, azóta köztársaság.

Az Indiától való különválást mindkét részről véres összecsapások követték, és nem sikerült rendezni a korábban önálló fejedelemség, Dzsammu és Kasmír hovatartozását sem. Az ország két, egymástól nagy földrajzi távolságra lévő részből állt, Nyugat-Pakisztánból és Kelet-Pakisztánból, amelyeket India választott el egymástól. A két országrészt csak a közös vallás kötötte össze. A lakosság nagyobb része a keleti országrészben élt, de a politikai vezetés nyugaton összpontosult. Kelet-Pakisztán 1971-ben Bangladesi Népi Köztársaság néven kikiáltotta a függetlenségét, amit a pakisztáni hadsereg megpróbált megakadályozni. Indiai segítséggel végül az önálló Bangladest követelő erők győztek.

Az ország fővárosa többször megváltozott, 1958-ig Karacsi, ezt követően mintegy negyedszázadig Ravalpindi, ma Iszlámábád.

Az ország politikai rendszere labilis. Történelmében gyakori a katonai puccs, a polgári kormányok pedig gyorsan elvesztették legitimitásukat a korrupció miatt.

Népesség

2020-tól Pakisztán az ötödik legnépesebb ország a világon, és a világ népességének mintegy 2,8% -át adja.

1960-tól 2015-ig a lakosság több mint négyszeresére nőtt. A természetes szaporodás világviszonylatban is nagy, (1990-2001 átlagban) évi 2,6%. 2015-ben a népesség elérte a 200 millió főt. Az előrejelzések szerint a népesség 2030-ra eléri a 263 milliót.

Általános adatok

Városi lakosság aránya: 39%. (2015)
Születéskor várható élettartam: férfiaknál 65,5 év, nőknél 69,4 év. (2015)
Írástudatlanság 2015-ben: 42%. (férfiaknál 30%, nőknél 54%)

Ki- és bevándorlás

Emigráció

Az 1990-es évek elejétől erőteljes kiáramlás indult meg Nyugat-Európába, a kőolajtermelő arab országokba és az USA-ba is. A kivándoroltak és vendégmunkások többsége a Perzsa-öböl térségében élő arab országokban él, 2020 táján mintegy 4,7 millió fő. A második legnagyobb pakisztáni diaszpóra Európában található, ahol legalább 2,4 millió fő él; ennek több mint fele az Egyesült Királyságban.

Menekültek

A 2010-es évek második felében Pakisztánban él a világ egyik legnagyobb menekültpopulációja. Az afgánokon kívül mintegy 2 millió bangladesi és félmillió más, okmány nélküli ember tartózkodik az országban. Más területekről származó emberek is élnek itt, például Mianmarból, Iránból, Irakból és Afrikából.

Ujgur muzulmánok ezrei vándoroltak át a pakisztáni Gilgit-Baltisztan régióba is, elmenekülve a vallási és kulturális üldöztetés elől a kínai Hszincsiangból. 1989 óta a kasmíri muszlim menekültek ezrei kerestek menedéket Pakisztánban. Állításuk szerint a menekült nők közül sokat indiai katonák erőszakoltak meg, és a katonák elűzték őket otthonukból.

Etnikai megoszlás

Az ország területén két nagy csoportot különböztetünk meg: az úgynevezett indo-árja és a török-iráni népcsoportot. Területileg azonban ez a két nagy csoport nem különül el egymástól, sőt keveredett egymással. A két nagy csoporton belül igen sok etnikum fordul elő.

Ma Pakisztánban pár nagy nemzetiségi csoportot lehet megkülönböztetni; ezek :

kb. 44%-a pandzsábi,
kb. 15%-a pástu (pastu vagy patán),
14%-a szindi,
8-10% szaraiki vagy népiesen: multáni – (Ezt a csoportot sokszor a pandzsábiba számolják.)
7-8% muhadzsir (mohadzsir)

További kisebb etnikumok: 2-3% beludzsi, a maradék pedig egyéb (kasmíri, hazara stb.) népcsoporthoz tartozik.

Nyelvi megoszlás

Hivatalos

Az országban a hivatalos nyelv az urdu (arab írású hindi). Ezt – annak ellenére, hogy a lakosság kb. fele megérti – csak az emberek 7-8%-a vallja anyanyelvének.

Pakisztán állam megalakulás után Pandzsáb területén nagy számban telepedtek le az Indiából érkező urdu anyanyelvű bevándorlók és menekültek, az ún. mohadzsirok. Ezért elsősorban Pandzsáb területén a legelterjedtebb az urdu.

A második hivatalos nyelv az angol. Az évszázados angol gyarmatosítás következtében igen sok angol jövevényszó került át az urduba is.

Beszélt

A legtöbb ember által beszélt nyelv a pandzsábi (továbbá annak dialektusa a szaraiki-szirajki). További fő nyelvek: a szindi, a pastu és a beludzsi.

Az országban kb. huszonnégy nyelvet beszélnek. Ezeknek a nyelveknek a többsége közös eredetű, azonos nyelvcsaládba, sőt azonos nyelvcsoportba tartoznak, és az idők folyamán hasonló körülmények között, hasonló kulturális környezetben és nyelvi befolyás alatt fejlődtek.