Oroszország

Az Oroszországi Föderáció (, Rosszijszkaja Fegyeracija) vagy röviden Oroszország (Россия, Rosszija) Európa keleti részétől Észak-Ázsia (Szibéria) keleti partjáig, a Csendes-óceánig, valamint a Távol-Keletre is kiterjedő, tagköztársaságokból álló ország. A Föld legnagyobb területű állama, atomhatalom. Fővárosa Moszkva.

Fekvése, határai

17 098 240 km²-es területével a világ legnagyobb országa, majdnem kétszer beleférne Kanada vagy az USA; Magyarországnál több mint 180-szor nagyobb. A kilencedik legnépesebb állam (Kína, India, az USA, Indonézia, Brazília, Pakisztán, Banglades és Nigéria után). Fennhatósága alá tartozik a Kalinyingrádi terület nevű exklávé is.

Szárazföldi szomszédai: Norvégia, Finnország, Észtország, Lettország, Fehéroroszország, Ukrajna, Grúzia, Azerbajdzsán, Kazahsztán, Kína, Mongólia, Észak-Korea, Kalinyingrádi területének pedig Litvánia és Lengyelország.

Oroszország legtávolabbi pontjai 8000 km-re vannak egymástól (a Föld felszínén mérve). Ezek a pontok: északnyugaton az a 60 km-es földnyelv, amely a lengyel–orosz határon elválasztja a Gdański-öblöt a Visztulától; a délkeleti a Kuril-szigetek déli vége, néhány kilométerre Hokkaidó szigetétől (Japán).

Oroszország 11 időzónát fed le.

Északon végignyúlik Eurázsia legnagyobb részén, és sarki terület is tartozik hozzá. Kedvezőtlen éghajlata miatt e térség népsűrűsége és gazdasági szerepe viszonylag csekély.

Különleges pontok

• Legészakibb pontja: Fligely-fok (Ferenc József-föld, Rudolf-sziget; 81°52'É);
• legdélibb pontja: Bazardüzü Dag, Dagesztán;
• legnyugatibb pontja: Normeln határőr őrs (Kalinyingrádi terület, Visztula-földnyelv; 19°38'K);
• legkeletibb pontja: Diomede-szigetek (Bering-szoros);
• legmagasabb pontja: Elbrusz, Kaukázus (5633 m).

Földrajz

A hatalmas távolságok miatt változatos a domborzat, az éghajlat, a növényzet és a talaj. A kelet-európai síkságon északról délre egymást váltják sorban a tundra, tűlevelű erdők (tajga), vegyes és lombhullató erdők, sztyeppe, és félsivatag a Kaszpi-tenger vidékén, mivel a növényzet változása tükrözi az éghajlat változását. Szibériában hasonló sorozat van.

Domborzat

Partjai, szigetei

• Oroszországnak rendkívül hosszú, partvonala van a Jeges-tengerrel (vagy Északi-sarki-óceánnal) és a Csendes-óceánnal, illetve ezek melléktengereivel, valamint az Atlanti-óceán különböző melléktengereivel, emellett gyakran szintén tengerpartnak tekintik a Kaszpi-tenger partját is, földrajzi és nemzetközi jogi tekintetben egyaránt.
• A Jeges-tengerhez tartozik a Barents-tenger melléktengerével, a Fehér-tengerrel, továbbá a Kara-tenger, a Laptyev-tenger, a Kelet-szibériai-tenger és a Csukcs-tenger.
• A Csendes-óceánhoz tartozik a Bering-tenger, az Ohotszki-tenger és a Japán-tenger, a Kuril-szigetek és Kamcsatka délnyugati partjai pedig az óceán főtömegével érintkeznek.
• Az Atlanti-óceán közvetett melléktengerei a Fekete-tenger melléktengerével, az Azovi-tengerrel, illetve a Balti-tenger.
• A legnagyobb orosz szigetek: Novaja Zemlja (Új-föld), Ferenc József-föld, Új-szibériai-szigetek, Vrangel-sziget, a Kuril-szigetek és Szahalin. Kisebb szigetei vannak a Balti-, Fekete- és a Kaszpi-tengeren.

Szárazföldi területei

Oroszország területének nagy részét óriási síkságok borítják. Fő tájegységei:

• A Kelet-európai-síkság vagy Orosz-síkság: Oroszország európai részén fekszik, dél felől a Kaukázus, keletről az Urál választja el a Nyugat-szibériai-alföldtől. Csak kevés helyen éri el a 300 méteres magasságot. Mezőgazdaságilag igen termékeny vidék, de ásványkincs-lelőhelyekben is gazdag.
  • Északnyugati részén a Kola-félszigettel és Karéliával határos. A Kola-félsziget geológiailag a Balti-pajzshoz kapcsolódik. A jég lecsiszolta a kőzetét és keskeny vonulatokat hozott létre. A mélyedésekben tavak helyezkednek el. Legnagyobbak az Onyega és a Ladoga, melyeket tektonikus süllyedés hozott létre. Az Onyega-tó és az Urál között óriási kiterjedésű síkság fekszik morénavidékekkel.
  • Északi részén tundravidékek jellemzőek, ettől kissé délebbre már erdős hátságok fekszenek: Szmolenszk–Moszkvai-hátság, Balti-hátság.
  • Középső és déli részének nagyobb tájegységei: Voliny-Podóliai-hátság, Dnyeper menti síkság, Közép-orosz-hátság, Volga menti hátság, Oka–Don-síkság.
  • Keleten az Obscsij szirt és az Elő-Urál magasabb fekvésű területei fekszenek.
  • Legdélebbi területe a Fekete-tengeri-síkság és a Kaszpi-mélyföld. A mélyföldön kiterjedt sós tavak helyezkednek el, mint az Elton-tó vagy a Baszkuncsak-tó.
• Az Urál-hegység: választja el Európát Ázsiától, keleti lábánál van a kontinensek határa. A Jeges-tengertől a Kazah-sztyeppéig, észak-déli irányban 2000 km hosszan magasodik. Szélessége 50–170 km között mozog. A hegységet 300-400 méteres hátságok tagolják. Átlagos magassága 600 méter körül alakul, legmagasabb hegye az 1894 méter magas Narodnaja Gora a hegység északi részén. Sok ásványi lelőhellyel rendelkezik. Öt tájegységre osztható: Sarki-Urál, Sarkközeli-Urál, Északi-Urál, Középső-Urál, Déli-Urál.
• A Kaukázus: Oroszország déli vidékét a Fekete-tengertől a Kaszpi-tengerig fiatal lánchegység foglalja el, mely két nagyobb vonulatból áll: a Nagy-Kaukázus és az Elő-Kaukázus vagy Kis-Kaukázus. Hatalmas kiterjedésű, Oroszország legnagyobb területű hegysége kb. 440 000 km²-rel. Komplikált geológiai struktúrája van. A Nagy-Kaukázus ma is gyűrődik, mozgását vulkáni tevékenység és földrengések követik. Központi részén kialudt tűzhányók sorakoznak, mint az Elbrusz, Oroszország legmagasabb pontja (5633 m), a Kazbek (5043 m), vagy a Dih-Tau (5198 m). Centruma kristályos kőzetekből épül fel, külső vonulatai pedig inkább üledékes kőzetekből állnak. Három nagyobb vonulata a Nyugati-Kaukázus, a Magas-Kaukázus és a Keleti-Kaukázus. A Kaukázus láncai főleg nyersanyagokat és kőszenet rejtenek.
• Szibéria
  • A Nyugat-szibériai-alföld: az Uráltól keleti irányban a Jenyiszej folyóig húzódik, így a világ legnagyobb sík alföldi vidéke. Északi határa a Jeges-tenger, dél felé a Kazah-hátságig és az Altajig terpeszkedik. Észak felé lejtő terület, folyói majdnem mind az Ob vízrendszeréhez tartoznak. Tundrás, tajgás és erdős sztyeppés, változatos táj sok kis tóval, fűtőanyagok lelőhelye. Az alföldtől délre fekszik az Altaj-hegység, legmagasabb pontja a Beluha (4506 m).
  • A Közép-szibériai-fennsík a Jenyiszej és a Léna között terül el. A Lénától keletre Északkelet-Szibéria magasabb hegységei emelkednek, melyek több hegyvonulatból állnak, a hegycsúcsok magassága 2300–3200 m között váltakozik. A legnagyobb hegységek: a Verhojanszki-hegylánc, a Cserszkij-hegylánc, a Kolima-hegyvidék. A Kamcsatka-félsziget hegysége, mely a Pacifikus-hegységrendszer tagja, aktív vulkánjairól híres. Körülbelül 160 vulkánja közül 28 működik. Legmagasabb a Kljucsevszkaja Szopka 4750 méterrel, az Avacsinszkaja Szopka (2738 m), a legaktívabb a Karimszkij-vulkán.
  • Közép- és Kelet-Szibériától déli irányban további hegyvidékek csatlakoznak kelet felé és nyúlnak a Csendes-óceánig, köztük a Szajánok, a Jablonovij-hegyvonulat és a Sztanovoj-hegylánc.

Vízrajz

Tavai

Oroszországban mintegy tó található. Legnagyobb tavai: a Bajkál-tó () , a Ladoga-tó () és az Onyega-tó ().

A Kelet-európai-síkság északi táján, a Nyugat-szibériai-alföld egyes részein és Északkelet-Szibéria területén hatalmas mocsárvilágot láthatunk.

Folyói

A leghosszabb folyók Szibériában és a Távol-Keleten vannak, a fő folyók nagyság szerinti sorrendben: Ob, Amur, Léna, Volga, Jenyiszej. Több folyója fontos szerepet játszik mint víziút vagy energiaforrás, így a Don, a Narva, a Daugava, a Pecsora, a Kubán és a Tyerek.

A Jeges-tenger felé haladnak:

• Jenyiszej – 5940 km, a legtöbb vizet szállító folyó;
• Ob – 3680 km, az Irtissel – 5642 km, Ázsia leghosszabb vízrendszere;
• Léna – 4400 km;
• továbbá a Kolima, az Olenyok, az Ingyigirka, a Pecsora és a Hatanga-Kotuj.

A Kaszpi-tenger felé haladnak:

• Volga – 3530 km, Európa leghosszabb folyója, mellékfolyói az Oka és a Káma.

A Fekete-tenger irányába haladnak:

• a Dnyeper (2285 km), a Don (1970 km).

A Csendes-óceánba ömlik:

• Amur – Silka – Onon vízrendszer – 4400 km.

Csatornái:

Mesterséges csatornarendszere, víziút-hálózata a Szovjetunió korszakában épült fel, az 1930-as évektől kezdődően. Moszkvát ezért 5 tengerről is el lehet érni vízi úton. Legfontosabb hajózható csatornái:

• Balti–Fehér-tenger-csatorna (1933, 227 km);
• Moszkva–Volga-csatorna (1937, 128 km);
• Volga–Don-csatorna (1952, 101 km);
• Pecsora–Káma-csatorna – a Volga vízhozamának növelésére, a Kaszpi-tenger vízszintjének apadása ellen építették.

Éghajlat

Az Oroszországi Föderáció éghajlatának kialakulására néhány meghatározó tényező volt hatással. A hatalmas méretek, sok területnek a tengertől való jelentős távolsága miatt a kontinentális éghajlat az uralkodó. Északon szubarktikus éghajlat a jellemző. Az ország déli részének hegységei megakadályozzák a meleg légtömegek beáramlását az Indiai-óceán felől, a nyugat és észak felé nyitott síkságok kiteszik az országot az arktikus (sarkvidéki) és az óceáni befolyásoknak. Emiatt az ország nagy részén csak két évszak különül el világosan: a tél és a nyár; a tavasz és az ősz rövid ideig tart. A leghidegebb hónap a január (a tengerparton a február), a legmelegebb általában a július.

Oroszország négy éghajlati övezetben fekszik: arktikus, szubarktikus, mérsékelt és szubtropikus; a legkiterjedtebb a mérsékelt övezet. Szubtropikus éghajlata egy kis területnek van a Fekete-tenger partján, Szocsi környékén.

Télen a hideg szárazföldi légtömegek miatt magas légnyomású területek alakulnak ki az ország belső területein; a január közepi légnyomás Szibéria déli részén 1040 millibar; ettől a területtől nyugatra terjed Oroszország határai mentén Kazahsztántól Ukrajnáig. A magas légnyomású területeken Oroszország európai részén a délnyugati szelek dominálnak, Szibéria nagy részén a déli szelek, a Távol-Keleten az északnyugati szelek uralkodnak. Nyáron fordított a helyzet; a szárazföld belsejében a légtömegek felmelegszenek, és az ország ázsiai részén alacsony légnyomású területek alakulnak ki, ezért a nyári szélirány a téli ellentéte; Oroszorsz…